Megmutatjuk, hogy az otthonod mennyire célpontja a betörőknek
Tévhitek és legendák
Nincs annál elkeserítőbb, mint amikor hosszú évek kemény munkájával megteremtett otthonunk betörők áldozatává válik. Illetve van. Az utána következő felismerés, hogy ez részben rajtunk is múlott, mert néhány apróság szem előtt tartásával a kéretlen látogatást megelőzhettük volna. Az áldozatok egy része csupán naív és jóhiszemű hozzáállásának köszönheti a bajt, mások viszont a felelőtlenségükkel visszautasíthatatlan meghívót küldenek a tolvajoknak.
Sok tévhit is él a köztudatban. Az első, hogy tudni véljük, mi csábítja egy lakásba a betörőt, ám éppen ők, és sikeres akcióik a megmondhatói, hogy mekkorát tévedünk.
Nézzük, mik azok a szarvashibák, amiket tömegesen követnek el a károsultak. Mire e cikk végére érsz, bízunk benne, hogy felvértezünk annyi hasznos információval, hogy következő áldozatuk ne te legyél.
1. Az éj leple alatt jönnek a betolakodók
Na, ezt nyugodtan el is felejtheted.
A valóságban ez erősen ingatlanfüggő. A megkérdezett tolvajok háromnegyede egyértelműen kijelentette, hogy tömbházakba javarészt napközben megpróbálnak meg betörni. Teljesen más a helyzet, amikor a célpont egy családi ház. Oda már inkább éjszaka látogatnak a tolvajok, mert miközben a tulajdonosok alszanak, saját nyugalmuk érdekében a riasztót balga módon gyakran kikapcsolják. Nagy hiba.
2. Akkor rabolnak ki bennünket, amikor nyaralunk
Talált, süllyedt! Ez történetesen igaz.
A jóhiszemű áldozatok úgy képzelik, hogy a tolvajok csak rabolni járnak át a mi világunkba, egyébként egy másik galaxisban laknak, ahol se internet, se egyéb találkozási pontjuk nincs a mi életünkkel. Pedig a betörők éppen azért olyan sikeresek, mert pontosan úgy járnak-kelnek közöttünk, mint bárki. Ráadásul símaszkban és pajszerrel a kezükben utoljára Kevinékhez kopogtattak be a "Reszkessetek betörők" szériában. Amikor éppen nem "dolgoznak", ők is leviszik a kutyát pisilni, járnak a közértbe - jó esetben pénzért - vásárolni, és az esetek egy részében, ha nem is a barátaink, de a barátaink barátainak a barátai, így közvetve a hírfolyamunkat ők is vígan pörgetik.
A közösségi oldalak pedig felérnek egy vallomással. Azt böngészve nem nehéz a nyár közepén olyan bejegyzésekre akadni, amiben a potenciális áldozatok világgá kürtölik, hova mentek éppen nyaralni. Kell ennél csábítóbb meghívó egy betörőnek, hogy elinduljon az ingatlanunkat kipakolni?
3. A ház zárva van, és a tolvajt egy idő után biztosan észreveszi valaki
Csak hiszed, hogy az otthonod zárva...
A betörök 75%-a szerint egy közepesen biztosított épületbe való behatolás eltart vagy két (!) - igen, jól olvastad - percig. Ennyi idő alatt egy betörést aligha észlel valaki.
Ehhez még nyugodtan hozzávehetjük azokat a romantikus indíttatásból elkövetett baklövéseket, amikor a filmekből ötletet merítve a lábtörlő alá, vagy egy virágcserépbe tesszük a kulcsainkat. Emlékeztető: a betörő is ember, és ezeket a trükköket a "romkom" filmekből már ő is ismeri.
Figyelem, elektromos garázskapukkal rendelkezők!
Igen gyakori hiba, hogy míg a bejárati ajtót hétfejű sárkányok és trollok őrzik, a garázsból a házba vezető ajtót már semmi, ami pedig szinte soha nincs zárva. Pedig egy garázsba bejutni nem probléma, onnan pedig a lakás már tárva-nyitva.
4. A szomszédaim, vagy a kutyák őrzik a házunkat
Álmodj, királylány.
A tolvajok nem tekintik akadálynak az emberek jelenlétét a családi házak környezetében. Még a vak betörők sem. Épp ellenkezőleg. A házőrző kutyáknak is csak egy bizonyos százaléka rettent el egy betörőt, azok, melyek náluk nagyobbak. A szobacirkálók jelenléte nyugodtan figyelmen kívül hagyható. Nem ritka jelenség, hogy a kutya annyira barátságos, hogy elfoglalt gazdái törődés-hiányából következően már egy betörő simogatásával is megelégszik. A fifikás tolvaj gyakran még jutalom falatot is hoz az ebnek, vagy a betörést megelőző napokban a kerítésnél strázsál, az ebbel jókat bandázik, így az pár nap múlva már farkát csóválva várja.
5. A tolvajok a látható jelek szerint választják meg a célpontokat
Pontosan. De tudod is, mik az árulkodó jelek?
Ahogy azt már a 2. pontban olvashattad, a tolvajok az ismerőseik tippjeit tartják a legbiztosabbnak egy rabláshoz, akiknek e láncolat végén értelemszerűen már te is az ismerősük vagy. Második helyen a tömött postaládák állnak. Ez egyértelmű jele annak, hogy a tulajdonosok egy ideje már nem néztek a lakás tájékára.
Ugyancsak csábító, ha a ház előtt nem parkol autó. A lehúzott redőnyök, melyeket már a pók is beszőtt a hálójával, vagy a röhejes időzítő kapcsolók, melyek mindennap, percre pontosan ugyanakkor árasztják el fényárral az otthonodat, már-már mosolyt csalnak a betörők arcára.
6. Ha nem látják az értékeimet, nem is akarnak betörni hozzám
Megható a naivitásod.
Ez a politika 2 éves korban még működik, amikor egy kislány abban a hiszemben takarja el a szemét, hogy ha ő nem látja anyát, akkor anya sem látja őt.
Csak, mert nem plakátoltad ki a házra, milyen értékek birtokosa vagy, bőven akadnak erre utaló jelek.
Ha esténként te is akváriumosat játszol, vagyis a sötétítőfüggönyeidet nem húzod be, az utcáról pont úgy lehet téged és a lakásodat szemlélni, akár az akváriumban úszkáló halakat. A betörők terepszemléik alkalmával gyakran hódolnak e szenvedélyüknek.
Az is felkérés keringőre, ha annyi a biztonsági zár az ajtódon, mint megboldogult Brezsnyev mellkasán a kitüntetés, hiszen az mi másról árulkodna, minthogy van mit féltened.
Arról sem kell nyíltan vallanod, hogy karácsonyra vettél egy bazi nagy plazma TV-t, ha a kukád mellett hagyod céltáblának a kiürült dobozát. Nem beszélve a szemetesedről, mely többet mond el rólad minden szónál.
7. Van riasztónk, nincs miért aggódnunk
Én azért aggódnék a helyedben.
Sokaknak van. Egy részüknek kapásból olyan, amit végül nem is köttettek be, vagy nincs kapcsolata a riasztást fogadó központtal. Fogadd el, hogy a megkérdezett tolvajok csupán egyharmada szakítja meg a betörést, miután a sziréna bekapcsolt a házban. Tudják, hogy a sok téves riasztás miatt a szomszédok már immunisak a zajára, a járőr kiérkezéséig pedig bőven van idejük kipakolni a lakásod.
8. A ház körül magasak a fák és a bokrok
Hogy ez előny vagy hátrány, az attól függ.
Amelyik házhoz, lakáshoz tartozik kert, ott sok esetben fák, bokrok is nőnek, hogy díszítsék a környezetet, és kicsit szűrjék a levegőt. A betörőket az ilyen kertekbe a legritkább esetbe vonzza a szépérzékük. Annak az embernek, akinek csak kalapácsa van, mindent szögnek néz. A betörő hasonlóképpen mindent célszerszámnak. A fát történetesen létrának, aminek segítségével felmászhat a kiszemelt házra.
A bokrok ugyanakkor távol is tarthatnak egy betörőt, amennyiben az ablakok alatt magasodnak, vagy eléggé sűrűn szövik körbe a házat. Egy betörőnek akciója megkezdésekor nem csak a házba való bejutás, de az onnan való kimenekülés gyorsasága is szempont. Közülük viszonylag kevesen vállalkoznak arra, hogy a szajré reményében megmetsszék vagy megritkítsák az útjukat álló bokrokat.
Ha a betörések számát nem is tudjuk csökkenteni, de ajánlhatunk a számodra olyan felsőkategóriás bútorokat, melyekben minőségük okán bőven van "anyag", így azt a tolvajoknak aligha lesz kedvük megmozdítani.
121.990 Ft |
178.990 Ft |
163.990 Ft |
225.990 Ft |
112.990 Ft |
242.990 Ft |