Ha valakit gyorsan fel akarsz térképezni, elég egy pillantást vetned a könyvespolcára, és szerencsére ezt ma is megteheted, mert dacára a virtuális világ előretörésének, és az e-book-ok megjelenésének, a nyomtatott könyvek népszerűbbek, mint valaha. Ez nem csak azok számára jó hír, akik a könyvektől a szórakozás mellett tájékozottságuk gyarapítását és tudásszomjuk oltását is remélik, hanem azoknak is, akik hozzám hasonlóan imádnak a papírlapokba hosszasan beleszimatolni.
Az alábbiakban olyan értékes, szórakoztató, elgondolkodtató, téged megnevettető, vagy éppen megríkató könyveket ajánlok a figyelmedbe, amikbe nem csak az orroddal, de a gondolataiddal is beletemetkezhetsz egy hideg estén a kanapédon bekuckózva.
Jó olvasást kívánok!
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl
MIT VÁRHATSZ TŐLE?
Ha címe alapján arra számítasz, hogy ez egy könnyed, romantikus túra lesz néhány oldalon keresztül, akkor csalódást kell okozzak, mert ez a könyv rendesen meg fog dolgoztatni. Igazi drágakő, amire a kavicsok között fogsz rálelni, ha elolvasod. Remekül összerakott, kiforrott munka, ami meg fog érinteni, és igen, ezen sírni is fogsz, ezért készíts oda a kanapédra egy adag papírzsebkendőt.
TARTALMA:
Különös városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, ennek a kávézónak az egyik széke sokkal több, mint ülőalkalmatosság. Ha ráülsz, időutazásban lehet részed. Kívánságod szerint repíthet a jövőbe vagy a múltba. Te döntöd el, melyik irányt választod, de van néhány szigorú szabály, amit be kell tartanod.
1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban. 2. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg. 3. Ha a kérdéses széken ül valaki, mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket. 4. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket. 5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor ér véget, amikor kihűl.
Kérdésem, így az elolvasása előtt: Ha tudnád, hol van ez a hely, te betérnél oda?
Sokan megtették, közülük négy ismeretlen szívmelengető történetét ismerheted meg ebből a könyvből.
Miranda Cowley Heller: Papírpalota
MIT VÁRHATSZ TŐLE?
A könyvet az a Miranda Cowley írta, aki a HBO egykori igazgatóhelyetteseként olyan művek felett bábáskodott, mint a Sírhant művek vagy a Hármastársak. Aztán gondolt egy nagyot, és megírta élete első regényét, ami egy olyan érzelmekkel teli szerelmi történet, amin le fogod rágni a körmeidet.
TARTALMA:
A könyv főhőse, Elle 50 éves és 3 gyerek édesanyja. Boldog házasságban él a férjével, ám egy nap családi nyaralójukban, a Papírpalotában ébredve kisurran a hátsó ajtón át a sötétbe, és életében először gyerekkori barátjával "összegabalyodik", de úgy rendesen, miközben házastársaik gyanútlanul beszélgetnek odabent. Az elkövetkező huszonnégy óra leforgása alatt Elle-nek döntenie kell: megmarad a jelenlegi életében a férjével, akit őszintén szeret, vagy fejest ugrik az ismeretlenbe gyerekkori szerelmével, amire mindig is vágyott, és akivel egymáséi is lettek volna, ha nem alakul minden másképp egy tragikus baleset miatt.
A könyv remekül adagolja az eseményeket, és azt is hibátlanul mutatja be, hogy a döntés mennyire nem egyszerű. Tele van gyengédséggel, feszültséggel, vággyal, és felfed olyan gaztetteket, melyek miatt ez a könyv letehetetlen lesz, ha egyszer belekezdesz.
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
MIT VÁRHATSZ TŐLE?
Kriminek nem túl erős, de szépirodalomnak nagyon jó, mert csodásan mutatja be az ember és a természet kapcsolatát, fordulatos és ügyesen megírt fejlődésregény.
TARTALMA:
A sztori az '50-es években kezdődik Észak-Karolina egy ritkán lakott, mocsaras partvidékén, ahol egy anya összepakolja a holmiját és angolosan távozik. A gond csak az, hogy ezzel együtt magára is hagyja négy gyermekét és alkoholista férjét. A gyerekek közül a három idősebb szépen lassan szintén elszivárog, akárcsak az apa, így a csupán 6 éves Kya-nak meg kell tanulni egyedül életben maradnia. Csak néhány emberrel érintkezik, köztük bátyja régi barátjával, aki megtanítja olvasni, és akivel együtt fedezik fel a természet és a költészet szépségét, no meg a szerelmet. De vajon meddig tart ez az éppen csak megtalált boldogság, a valakihez tartozás érzése a lány életében? Addig, míg egy férfi ki nem zuhan egy tűztoronyból, és amíg a gyilkosság gyanúja rá nem terelődik a lápban magányosan élő lányra.
A könyv óriási értéke, hogy amellett, hogy nagyon szépen van megírva, minden a lápra vonatkozó részlete totálisan kidolgozott és hiteles, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy az írónő eredeti foglalkozása szerint zoológus, aki természettudományos munkákat is előszeretettel publikált.
Szokás mondani, hogy egy könyvet ne ítéljünk meg csupán a borítója után, ám ez itt most nagyon eltalált, és remekül tükrözi a könyv hangulatát.
Emma Donoughe: A csoda
MIT VÁRHATSZ TŐLE?
Ez egy igazi pszichológiai thriller a szeretet küzdelméről a gonoszsággal szemben, és egy valódi mestermű, amiben két nagyon különböző ember története és élete bontakozik ki, és fonódik össze.
TARTALMA:
A történet a 19. századi Írországban játszódik a burgonyavész és a tömeges kivándorlások idején. Az élet meglehetősen kilátástalan ekkortájt, amit csupán egyetlen csoda világít be, egy tizenegy éves kislány, aki valódi kuriózumnak számít a környékbeliek szemében. A lány már négy hónapja nem evett. Szülei és orvosa állítják, hogy a kislány nem csaló, hanem maga a csoda. Persze minden csoda három napig tart, amit a leleplezésére érkező szkeptikus és cinikus ápolónő szeretne is alátámasztani két hétre szóló megbízatása alatt, amikor is megfigyelheti a lányt.
Szerinted mi történik velük? Remélem, elég kíváncsivá tettelek ahhoz, hogy a könyvet elolvasva meg akard tudni.:)
Diane Keaton: Játszd újra, Diane
MIT VÁRHATSZ TŐLE?
Ha hűséges olvasónk vagy, akkor tudod, hogy imádjuk Diane-t, és egy korábbi cikkünkből már megismerhetted a saját maga által megtervezett házát, így otthona láttán már lehet némi fogalmad a világáról. Ezt a képet árnyalhatod tovább róla, ha elolvasod önéletrajzi könyvét, mely cseppet sem szokványos, önfényező dicshimnusz a művésznőről, sokkal inkább egy görbe tükör, amibe belenézve nem csak őt, de vélhetően saját magadat is megpillanthatod, választ kapva életed nagy kérdéseire.
TARTALMA:
Nem akarom a poént lelőni, így csak annyit mondok, hogy választhatta volna azt az utat is, hogy a könyvében mesél a sztárok magánéletéről, izgalmas kulisszatitkokról, hiszen korszakos filmeknek és világsikereknek volt főszereplője, de ő egészen más irányt jelölt ki a maga számára. Például azt, hogy önéletrajzi könyv ide vagy oda, nem önmagát állítja a könyv középpontjába. Hoppá! Érdekes kettős szálon viszi végig a történetét, amelyben azt próbálja meg kideríteni, ki volt az az ember, akinek érzése szerint mindent köszönhet.
Ruth Ware: A nő a tízes kabinból
MIT VÁRHATSZ TŐLE?
Meglepő fordulatokban bővelkedő, egyszerre nyomasztó és gyönyörű, Agatha Christie szellemét idéző krimi, ami a műfajt komolyan falókban azért fel fog vetni egy-két kérdést, és nem is fog a vér az ereikben megfagyni, de ettől függetlenül a történet remekül olvastatja magát, és eszed ágában sem lesz azt félbehagyni.
TARTALMA:
Az író egy luxushajóútra kalauzolja kedves olvasóját, ahol egy utazási magazinnál dolgozó újságíró egy egész hetet tölthet el. Kezdetben kitűnően érzi magát, a kabinok elegánsak, a vacsorák fényűzőek, a társaság előkelő. Ám ahogy telik, múlik az idő, főhősünk egy eseménynek lesz szemtanúja, amit korábban csak a rémálmaiban tudott volna elképzelni. Egy nőt kidobnak a hajóból. Az utasok mind bebiztosítják magukat, a hajó pedig úgy szeli tovább a hullámokat, mintha mi sem történt volna, pedig ott egyre furcsább és ijesztőbb dolgok történnek, melynek tetőpontján már mindenki gyanúsítottá válik.
Ha ezt a könyvet kikapcsolódásra választod, hozni fogja az elvárt szintet.
Laurent Gounelle: Amikor Isten inkognitóban jár
MIT VÁRHATSZ TŐLE?
Ha azt mondom, hogy a könyv első kiadása 200 000 példányban pillanatok alatt elfogyott, és a gondolat tört része alatt tarolta le nem csak Spanyolországot, de Dél-Amerika olvasóit is, akkor lehet némi sejtésed arról, milyen könyvet tarthatsz majd a kezedben, ha az elolvasása mellett döntesz. Ahogy a muslicák sem véletlenül szállnak rá a borospohárra, te sem fogsz csalódni. Ez a néhány éve már piacra dobott, és számomra megunhatatlan regény egyszerre egy felnőtteknek szóló mese, és pszichológiai értekezés, de legfőképpen egy nagyon szórakoztató olvasmány, ezért mindenképpen része kellett, hogy legyen szubjektív könyvajánlómnak.
TARTALMA:
Párizs, nyár, Eiffel-torony. Egy mindenben csalódott fiatalember, Alain az öngyilkosság szélén áll, épp le akar ugrani a toronyból, mikor egy titokzatos idegen visszatartja elhatározásától és szerződést ajánl neki: ha az életben maradás mellett dönt és mindenben követi utasításait, problémái egycsapásra megszűnnek, és végre boldog lehet.
Ez az a pont, amikor főhősünk élete gyökeresen megváltozik mert elfogadja a különös feltételt – s ezzel tulajdonképpen átadja élete irányítását. A kérdés már csak az, hogy kinek..?
Ha elolvasod, megtudod!
KANAPÉINK, MELYEKEN ELHEVEREDVE A FENTI KÖNYVEK OLVASÁSÁT ABBA SEM AKAROD MAJD HAGYNI, MERT OLYAN KÉNYELMESEK.
- belépéskor egy saját Marco Mobili Club kártya tulajdonosa leszel (amennyiben vásárlásodkor még nem kaptál) - minden hónapban kedvezménykuponokat és különleges meglepetéseket kapsz - számos termékünket kedvezményes áron szerezhetsz meg - elsőként értesülhetsz limitált ajánlatainkról - kedvezményt kapsz partnereinknél