Elon Musk történelmet írt!
Ez hihetetlen, de Elon Musk megcsinálta! És történelmet írt a Super Heavy-vel. No, nem pont ezzel, hanem ezzel a kicsit termetesebbel. Mert nem csak sikeresen elindította, de a visszatérésekor hiba nélkül be is fogta az erre a névre keresztelt hordozórakétát, ami nem csak a világ legerősebbje, de 120 méteres magasságával akkora, mint New York ikonikus épülete.
A kicsike egyébként nem eszik keveset. Egyetlen indítás során 3400 tonnát zabál, amivel több mint 500 autót tudnánk feltankolni, és azokkal körülbelül háromszor lehetne a Földet körbejárni. Ez a hatalmas mennyiségű nafta a Spacex által kifejlesztett újraindítható raptormotorok ellátásához szükséges, melyek eltérve a hagyományos rakétahajtóműveknél használt kerozintól metán és folyékony oxigén keverékével működnek, ami könnyebben előállítható a Marson. Ezért hosszú távon önfenntartó missziókat tesz lehetővé. Ezért cserébe, amikor pályára áll, 28.000 km/h-val hasít, amihez 70 mega newton tolóerő társul. Ez pedig pont annyit tesz, mintha 50 Jumbo Jet egyszerre szállna fel, és kevesebb mint másfél óra alatt megkerülné a Földet. Rajta 100 tonna rakománnyal, ami egyet jelent azzal, mintha egy utasszállító gépet megtöltenénk több mint ezer emberrel. Sokan mégsem értik, hogy miért olyan nagy dolog, hogy a rakéta az indítótoronyba tért vissza. Ahelyett, hogy a földön landolt volna, mint elődei, pedig ennek történelmi jelentőségét könnyű belátni. Ha ugyanis az irányítótoronyba tér vissza, akkor nincs szükség a rakéta mozgatására vagy szállítására, ami elképesztő pénzt és időt emésztene fel, így azonban 30 perc múlva indulhat is vissza. Az pedig, hogy ilyen precizitásra képes a landolást illetően, sokat elárul a vezérlési rendszer stabilitásáról és a technológia jelenlegi állapotáról. Na jó, de ez miért jó neked? Mert ez lehetővé teszi új műholdak telepítését, amik javítani fogják az internet hozzáférésedet. Akárcsak a Föld megfigyelését, ami az éghajlatváltozás elleni küzdelemben egy fontos szelet. Ezen felül ösztönözni fogják azokat az innovációkat, amik még a bútoriparra is hatással vannak. Ezért találsz a Marco Mobili kínálatában hőpajzsot utánzó tűzálló ülőgarnitúrákat, vagy olyan okosszövettel ellátottakat, melyeket az űrhajósok aláöltözetéhez is használnak.
Ha ahogy a Spacex az űrutazásokat - te is forradalmasítani szeretnéd a lakásodat, csak kattints a bionk-ban lévő linkre, és innovatív bútorainkkal építsd meg otthon a saját űrbázisodat.