5 dolog, amivel kinyírhatsz egy fehér konyhát vagy nappalit

0 darab hozzászólás

Ha imádod a fehér színt a lakásodban, akkor most figyelj, mert elmondom, mi az az öt dolog, amit okvetlenül kerülj el. Egyébként ezekkel nyírod ki a lakásod!

Az első, hogy a fehér színt gyakran úgy alkalmazzák, hogy nincsen egyensúly a meleg és hideg elemek között. Pedig a fehér szín esetén fontos, hogy a térnek adjunk egy kis dimenziót és hőt. Mindezt különböző színhőmérsékletű fehér felületek kombinálásával. Például úgy, hogy a falak melegebb tónusához párosítunk hidegebb tónusú bútorokat vagy padlóburkolatot. A második baki, hogy sokan teljesen fehérre festenek mindent. És még a bútorok is fehérek, ám ez a szélsőség nem ideális. A fehér szín dominálhat, de meg kell találni az arányokat, és célszerű más színeket is nyomokban bevinni, hogy ne váljon a helyiség túlságosan unalmassá vagy sterilé. Próbáljunk meg fókuszpontokat létrehozni a fehér felületeken és hagyjunk teret más színeknek vagy anyagoknak, hogy egyensúlyba kerüljön a tér. Az is gyakori hiba, hogy kihagyják a természetes elemeket, pedig ezek nélkül is élettelen lesz egy otthon. A természetes fa, rattan, kő vagy bőr hozzáadása életet és meleget visz a térbe. Ráadásul ezek az anyagok nem csak kontrasztot teremtenek, de kiemelik a fehér frissességét is. Egy világos tölgyfa padló vagy egy durvább natúr szövésű kanapé tökéletes kontrasztot adhat a fehér falakkal vagy bútorokkal. A negyedik hiba, ha egy lakásba belépve nem derül ki, hogy azt kik lakják. És ha valaki a fehéret úgy használja, mintha az csak egy üres fehér vászon lenne, akkor nagyon könnyű beleesni ebbe a hibába. És ha ehhez még egy minimalista stílus is társul, akkor az sokkal inkább úgy fog kinézni, mint egy műterem sem, mint egy otthon. Pedig egy fehér fal előtt különösen jól mutatnak a színes festmények és grafikák. Vagy az egyedi formájú tükrök, amik egy kis színt és egyéniséget adnak a térhez. És végezetül a fehér esetében kulcsfontosságú olyan anyagokat választani, amik könnyen tisztíthatóak. Például mosható festékeket, vízálló padlóburkolatot, és olyan 100%-ban folttaszító és kisállatbarát szöveteket, amivel nálunk szinte az összes ülőgarnitúránkat kérheted.

Ehhez csak kattints a bionk-ban lévő linkre, és találd meg nálunk a kedvencedet!

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered