Az asztrológiai jegyek enteriőr stílusa és bútorvásárlási szokásai

0 darab hozzászólás

Meg lenne írva a stílusod a csillagokban?

Mi tagadás, lehet benne valami, hiszen azok az emberek, akik ugyanabban a jegyben születtek, a horoszkópjuk szerint gyakran hasonló jellemvonásokkal rendelkeznek, és hasonló a szemléletük is. Ezt alapul véve nem olyan régen készült egy felmérés közel 4000 ember bevonásával, akiket a legapróbb részletekig kikérdeztek a stílusbéli preferenciáikat illetően, majd az eredményeket csillagjegyek szerint kategorizálták.

Vajon melyikük vagy te? Egy energikus Ikrek, aki folyamatosan lakhelyet és stílust vált? Vagy egy trendtudatos Kos, aki a versenytársainál egy lépéssel mindig előrébb jár, netán a Föld nevű bolygón ügető Nyilas, aki alig várja, hogy megmutassa a világ minden tájáról származó kincseit?

Bármelyik jegy szülötte is légy, a csillagjegyed a belsőépítészettel kapcsolatos döntéseidet is átszövi a színtől a stílusig, a kiegészítőktől a végső megvalósításig.

Lássuk, milyen a te ENTERIŐR STÍLUSOD, és vessünk egy pillantást arra is, MILYENEK A BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSAID! A jellemrajzokat olvasva kifejezetten ér nevetni, magadra venni azonban semmit sem szabad:)

1. KOS - A NAGYON KORTÁRS

Te aztán tele vagy energiával. Ha röviden szeretnénk téged jellemezni, akkor azt mondanánk, az a személy vagy, aki először lő, aztán kérdez. Nem félsz kipróbálni az újdonságokat, és ez az otthonod kialakításában is megmutatkozik.
Tüzes és impulzív vagy, ezért gyakran változnak a dolgok körülötted. A kortárs stílus azért üdvözítő a számodra, mert gördülékenysége lehetővé teszi, hogy a modern elemeket bármely más általad választott irányzattal kombinálhasd.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Kortárs design, elegáns, minimalista

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Nem rólad mintázták a türelem szobrát, az egyszer biztos. Ha te betérnél a Marco Mobilibe, igyekeznél 5 perc alatt végigfutni az egész áruházat (pedig két szintes!), és külön hálás lennél, ha a többi vásárlót valaki elhessegetné előled, hogy mielőbb te kerülj sorra a kasszánál.

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Bézs, fehér, de az sem baj, ha van benne legalább egy dolog, ami piros.

PRÓBÁLD KI:
A fekete, a bézs és a fehér árnyalatai alapvető fontosságúak a te stílusodban, valamint az egymástól eltérő anyagok használata, amelyek elegáns és friss megjelenést kölcsönöznek az otthonodnak. Ahelyett, hogy függönyöket használnál, érdemes lenne kipróbálnod az elegáns redőnyöket a modernebb megjelenés érdekében.

2. BIKA - A RUSZTIKUS

A Bikák a Föld jegyei, ami azt jelenti, hogy szeretnek a természet közelében lenni. Így nem meglepő, hogy a legtöbb ember e jegyben a rusztikus stílust választotta az összes többi helyett. A bikák szeretik, ha nyers, befejezetlen anyagok veszik körül őket (különösen a növények és a fa), amelyektől úgy érzik, mintha az erdő szívében lennének. Azt is szeretik, ha személyes tárgyak és különböző textúrák veszik körül őket.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Rusztikus, tradicionális, klasszikus

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Nálad jobban senki sem mozogna otthonosabban áruházunkban. Akkurátusan, tüzetesen néznéd végig kínálatunkat, már-már szertartást csinálva abból, hogy eljutottál a Marco Mobilibe. Ráadásul te nem fogsz össze-vissza kóvályogni a bútorok között, hiszen pontosan tudod, miért jöttél.

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Fehér, krém, olíva, földszínek

PRÓBÁLD KI
Deszkapadló és egy kandalló hozzáadásával az otthonod még rusztikusabb lesz.

3. IKREK - A CHABBY CHIC LÁNY

Az Ikrek általában nagyon romantikusak. Szerelmesek a szerelembe. És nincs jobb stílus számukra, mint amilyenek a bájos, romantikus Shabby Chic belső terek. A szépség és a kényelem egyensúlyát kínálva a francia parasztházak ihlette trend minden életteret otthonossá varázsol! Rengeteg kényelmes párnát, régiséget és fát tartalmaz.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Shabby chic, régi és új keveréke.

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Leginkább az, hogy nem vásárolsz, vagy mégis? Ha igen, akkor veled egy héten kétszer is találkozhatunk áruházunkban, mert hétfőn egy cuki fotelen akad meg a szemed, kedden meg azért futsz vissza, mert emlékszel, hogy láttál valamelyik kanapé mellett egy álomszép szőnyeget, amit feltétlenül meg kell még venned. Légy nyugodt, egész héten, akár többször is nagy szeretettel várunk, szombaton is nyitva tartunk! :)

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Rózsa, halvány kék, tojáshéj, fehér.

PRÓBÁLD KI
A virágminták, a krémszínű falak és a szabaddá vált tégla néhány alapelem a francia vidéki stílus kialakításában, ami nálad is jól mutatna.

4. RÁK - A HAGYOMÁNYTISZTELŐ

Te vagy minden csillagjegyek anyja, aki mindennél jobban értékeled az otthonodat és családodat. Te azt a gondoskodó típust testesíted meg aki - ha beteg a gyerek - fertőtlenítő légfrissítővel is körbepumpálja a szobát, csakhogy biztosítsa a baktériummentes környezetet. Szereted a klasszikus stílust, a finoman kidolgozott részletek, a gyönyörű tárgyakat, az otthon melegét, a ritkaságokat, a régiségeket, a kézműves dolgokat. Mivel az e jegy szülöttei gyakorta szabnak, varrnak, kötnek, horgolnak, szükségük van az otthonukban egy kincses szigetre, ahol kedvükre alkothatnak. Otthonuk kényelmes és tiszta, ahol az evőeszköztől a szappanadagolóig minden szépen ki van találva.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Hagyományos, Farmhouse.

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Nálad az a jelszó, hogy mindenkinek meg legyen otthon mindene. "Jelszavad: Inkább több, mint kevesebb". Ennek szellemében válogatnál a Marco Mobiliben is. Tuti, hogy ha hozzánk eljössz, üres kézzel nem is távozol, mert valami meglepetést haza kell tőlünk vinned a szeretteidnek. Ha elfogadsz egy tippet tőlünk, egy extra tároló bútor, egy pad, puff vagy láda jól jöhet neked, amibe elrakhatod a családi emlékeidet.

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Semleges színek, világos rózsaszín, szürke, felhő kék.

PRÓBÁLD KI
Készít képgalériát a falon. Nézd át a 18. és 19. század színpalettáját, és elsősorban királyi stílusú, jellemzően pazar anyagokat felhasználó bútorokban gondolkodj.

5. OROSZLÁN - A SZÁZADKÖZEPI MODERN

Az otthonodban - mint a dzsungel királyaként / királynőjeként - minden úgy lesz, ahogyan te mondod, vagyis tökéletes lesz, mert minden főnökök főnökeként határozott elképzelésed van arról, hogyan nézzen ki a lakásod. Ez pedig csakis elegáns lehet, ahol a hagyományos és modern anyagok kombinációja és funkcionalitása a fontos.
Imádod a drága textíliákat, nem elégszel meg a tucat megoldásokkal. Az otthonod lenyűgöző, és ezt még akkor is el tudod érni, ha a berendezésekor a minimalista szemléletet követted. Amiben nem vagy minimalista, azok a terek és méretek. Imádod a szabványosnál nagyobb párnákat, az egyedi méretű, tehát hatalmas ágyakat, kanapékat.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Századközepi modern, maximalista, minimalista / japandi

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Te nem eljönnél, hanem bevonulnál a Marco Mobilibe. Lassan és méltóságteljesen mutatnál rá azokra a portékákra, amiket veled tartó családtagodnak össze kell szednie, és utánad kell hoznia, mert te nem vagy akkora balek, hogy cipekedj.

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
fehér, bézs, szürke.

PRÓBÁLD KI
Számodra a tiszta vonalak és a minimalista, semleges színpaletta elengedhetetlenek. Meg fogod látni, hogy a nem hagyományos anyagok, mint az üveg, a fém és még a műanyag (persze nem a snassz) is remekül passzol ehhez a stílushoz.

6. SZŰZ - A PROBLÉMAMENTES MODERN

Te vagy az, aki imádod a szervezettséget, és utálod a rendetlenséget! Akkor vagy boldog, ha a környezeted összhangban van. Az éles vonalak és a világos színpaletta szervezett, tiszta és békés érzésekkel töltik el a Szűzeket! Ennek a stílusnak a gyökerei a német és skandináv dizájnban keresendők, amelyek könnyed és problémamentes környezetet képviselnek.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Az úgynevezett "fuss-free" modern vagy minimalista

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Te aztán nem bízod a véletlenre a vásárlást. Olvasod hírleveleinket, figyeled akcióinkat, számon tartod a kuponokat, képben vagy nyereményjátékunkkal kapcsolatba is. Ha ellátogatsz áruházunkba, elsősorban azokat a bútorainkat fogod alaposabban szemügyre venni, melyek Aqua Clean vagy kisállatbarát szövettel rendelkeznek, mert számodra a lakás és a bútoraid makulátlan tisztasága első helyen szerepel.

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Föld színek, mokka, bézs, organikus anyagok.

PRÓBÁLD KI
Egy nagy, látványos cserepes növény beszerzése a nappalidba, különösen, ha városlakó vagy, nagyon jó szolgálatot tenne nálad.

7. MÉRLEG - A BAUHAUS-OS MINIMALISTA

A Mérlegek szeretik a harmóniát és a jó hangulatot! Nem a rikító stílus hívei, a bauhaus vagy minimalista stílust választják egyik kedvencüknek. Ezt a témát a monokróm paletta, a tiszta vonalak és az egyszerűség jellemzi a legjobban. Természetesen használhatnak színes tárgyakat, például növényeket vagy párnákat kiegészítésképpen, de ezek soha nem uralhatják a helyiséget.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Bauhaus, minimalista, divatos.

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Számodra az a pillanat, amikor végre eljöhetsz a Marco Mobilibe felér egy kirándulással vagy múzeumlátogatással, ahol értékesítő kollégáink a tárlatvezetők. Imádsz boltba járni, mert ez egyfajta szociális kapcsolódási terep is a számodra, így ha összefutsz nálunk egy ismerősöddel, simán előfordulhat, hogy a kiválasztott, és a közlekedő folyosón keresztbe fordított komódod mellett beszélitek meg a világ aktuális eseményeit. Persze senkit sem szeretnél szándékosan akadályozni vagy feltartani, sőt, a kollégáinkhoz is mindig lesz egy kedves szavad.

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Bőr, műanyag, "old school-os" darabok.

PRÓBÁLD KI
A bauhaus vagy a minimalista hangulat cseppet sem unalmas, ha színt vagy textúrát adsz a szobádhoz. A friss virágok, vagy egy színes párna, egy látványos műalkotás mindent megváltoztathat.

8. SKORPIÓ - AZ IPARI CSAJ

A Skorpiók szeretnek kitűnni és szeretik kinyilatkoztatni a stílusukat. Szenvedélyesek, csábítóak, és többségük az ipari stílust választotta kedvencének. Ha ezt az enteriőrt akarod te is otthon meghonosítani, be kell egy kicsit fektetned a projektbe. Szükséges lesz egy cementpadló, rengeteg fémes elem, lehetőleg bőrbútorok, mindez egy egyterű kialakításban. Ami még lényeges, hogy téged nem érdekelnek az aktuális divatok és trendek, van neked sajátod. Nálad bárhova nézünk, ezernyi titkos jelet fedezhetünk fel a lakásodban. Az otthonodnak pedig, akárhány éves is légy, története van.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Ipari, karakteres, érzéki.

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
A Marco Mobilibe nyitásra érkezel, vagy késő este jössz, amikor már nincs tömeg. Csakis a kényelmes bútorokon akad meg a szemed, és remekül ki tudod választani, hogy melyik kanapén fogod a legnagyobb élvezettel elfogyasztani majd otthon a chilis chipsedet és a kedvenc vörös borodat, amiken hónapokig elélsz:)

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Fekete, olajzöld, szilva lila, vegyes textúrák, szőr, bőr, fa. (Utóbbit különösen kedveled.)

PRÓBÁLD KI
Próbáljon meg olyan ipari elemeket beépíteni az otthonodba, mint amilyenek a csupasz villanykörték, fémbútorok és látható gerendák.

9. NYILAS - A VILÁGJÁRÓ TENGERPARTI JAPANDI

Ha valamit szeretnek a Nyilasok, az az utazás! Ők a galaxis vicces, könnyed filozófiai védelmezői, akik íjjal és nyíllal, kíváncsisággal felfegyverkezve tekintenek a nagyvilágra. Számodra a legnagyobb érték a szabadság, a kaland, és szíved szerint amerre csak jártál, mindenhonnan palackba zárnál egy darabkát a világból, hogy azt hazaérve bármikor kinyithasd.
Ezért került elő a tengerparti stílus, mert a legtöbb nyilas szeretne egy tengerparti stílusban díszített házat, ami közel van a strandhoz és amiben a kincseit a polcain kiállíthatja.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Tengerparti, japandi, szabad.

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Ez nálad egy fél napos program, és legalább annyi mindent tudsz a bútorainkról, mint értékesítő kollégáink. Te kifejezetten keresni fogod a Himolla bútorcsalád elemeit, mert tudod, hogy az általuk felhasznált bőrök milyen területről származnak, és neked csakis a legjobb lesz megfelelő. És itt jön a bökkenő, mert mi kizárólag jó minőségű bútorokat forgalmazunk, így fordulhat az elő, hogy nálad megtalálható egy korábban vásárolt Gala Collezione fotelünk mellett egy Ada ülőgarnitúránk is, és sok egyéb, stílusban nem feltétlenül passzoló darab, amit azonban nem lehetett az áruházban hagyni, annyira jól néztek ki! Azért tudd, hogy ha lakberendezési tanácsra van szükséged, akkor is fordulhatsz hozzánk bizalommal, mert abban is páratlanok vagyunk! :)

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Ha tengerparti hangulatot szeretnél adni a házadnak, a színpaletta túlnyomórészt fehér legyen, világoskék, szürke és/vagy zöld elemekkel. Ha a japandit követed, mindent végtelenül egyszerűsíts le, és használd a fehér és föld színeket.

PRÓBÁLD KI
A texturált textíliák, például a kender, a juta és a vászon beépítése földes hangulatot kölcsönöz az otthonodnak, amely utánozza a homokos partvonal textúráját.

10. BAK - A SKANDINÁV

A Bakok nagyon jól szervezettek, munkamániásak, akik nagyra értékelik a rendet és a kényelmet. A skandináv stílus tiszta esztétikát kínál számukra, elegendő fénnyel, hogy keményebben és jobban dolgozhassanak! A minimalista stílushoz hasonlóan egyszerűség és funkcionalitás, valamint semleges vagy akár monokróm paletta jellemzi az igényeiket.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Skandináv, praktikus, tartós, újrahasznosított.

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Mi az, hogy bútorvásárlás? Áruházunk nyitásakor vettél már nálunk egy ülőgarnitúrát, és az még teljesen újszerű. Neked már csak egy öblös fotelre van szükséged ebben az életben, és mivel legközelebb 50 év múlva szeretnéd azt is lecserélni, ha eljössz hozzánk, egyből a prémium kategóriás bútorok felé veszed az irányt, hogy minél kevesebb - szerinted céltalanul lődörgő - emberrel kelljen az áruházban találkoznod.

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Szürke, zöld.

PRÓBÁLD KI
A skandináv stílus a természetes anyagok használatát hangsúlyozza, amelyek letisztult és modern vonalakat alkotnak. Ezek az anyagok lehetnek a réz, a fa és fű, például a juta.

11. VÍZÖNTŐ - A BOHÉM

Gratulálunk, mert te vagy az állatövi jegyek meglepetés embere.
Általad megérkeztünk a merész színek, minták és falfestmények birodalmába. A növények, az antik tárgyak, a minták és színek tombolása mind létfontosságúak a bohém stílus megteremtéséhez. Adj hozzá sok természetes anyagot, például szalmát és fát, és keverd össze őket arannyal, kézzel készített tárgyakkal, például makramé növénytartókkal vagy horgolt takaróval, és máris érteni fogja körülötted mindenki, milyen egy vérbeli vízöntő!

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Bohém, organikus modern, öko-eklektikus, high-tech.

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Te kifejezetten azért fogsz nálunk vásárolni, mert nem akarod a "kapzsi és személytelen multik zsebét teletömni pénzzel". Te még hiszel a hazai kisvállalkozásokban, és lelkesen támogatod az olyan, családi kézben lévő, az emberekre igazán odafigyelő üzleteket, mint amilyenek mi is vagyunk. Amikor betérsz hozzánk, első kérdésed az lesz, hogy rendelkezik-e az általad kiszemelt bútor öko-címkével, és már most megnyugtatunk, hogy sok bútorunk rendelkezik vele, mert nekünk is szívügyünk a világunk. Ekkor fel fogsz lélegezni, mert számodra igen fontos a természet védelme, és hogy fenntartható gazdálkodásból származzon, továbbá lebomló csomagolással rendelkezzen a portéka, amit tőlünk hazaviszel.

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Aqua, zöld, kék, arany

PRÓBÁLD KI
Újhullámos cuccok, izgalmas műalkotások. Ne félj keverni a hagyományos elemeket, például a csillárokat vagy a kortárs művészetet.

12. HALAK - AZ ÁTMENETI

Az átmeneti stílus leginkább a hagyományos és a modern kombinációjaként írható le. Ez egyben az egyik legjobb belsőépítészeti stílus a Halak jegyű emberek számára. Ha ezt a stílust szeretnéd az otthonodban létrehozni, kezdd azzal, hogy a semleges színeknél maradsz . Próbálj meg természetes, texturált elemeket is beépíteni a palettába, például a bőrt, a fát, az üveget és puha szöveteket.

HOZZÁD ILLŐ ENTERIŐR STÍLUSOK
Átmeneti, mediterrán tengerparti, zen-hatású, nyugodt, éteri.

BÚTORVÁSÁRLÁSI SZOKÁSOD
Amikor kiszálltál az autódból a parkolónkban, még tudtad, melyik bútorukat nézted ki magadnak webáruházunkban, de mire beértél az épületbe, már elfelejtetted a nevét.:) Sebaj, gondolod, így improvizálsz, és összeválogatsz mindenfélét magadnak, például 10 féle díszpárnát, mert abból te nagyfogyasztó vagy. A vásárlás végén - bár a parkolónk elég áttekinthető - beletelik néhány percbe, míg megtalálod a járgányodat, de mi így is szeretünk!

NEKED AJÁNLOTT SZÍNEK, ANYAGOK
Palakék, fehér, halvány rózsa, föld.

PRÓBÁLD KI
A hatásos művészeti elemek, a nagy szőnyegek, amelyek kifejezőek, jól használhatóak az átmeneti dekorációban.

Írta: Kánn Krisztina

A Marco Mobili Bútoráruház lakberendezője

Legyél te is a Marco Mobili Club tagja!

Klubtagként számos különleges előnyt szerezhetsz:

- belépéskor egy saját Marco Mobili Club kártya tulajdonosa leszel (amennyiben vásárlásodkor még nem kaptál)
- minden hónapban kedvezménykuponokat és különleges meglepetéseket kapsz
- számos termékünket kedvezményes áron szerezhetsz meg
- elsőként értesülhetsz limitált ajánlatainkról
- kedvezményt kapsz partnereinknél

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevelekről. További információkért, Adatkezelési tájékoztatóért (https://www.marcomobili.hu/pages/adatkezelesi-tajekoztato) kérjük, látogass el weboldalunkra.

ELŐZŐ BLOGCIKK

-

KÖVETKEZŐ BLOGCIKK

Home tour 2.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered