Tényleg csak megrendezték a Holdra szállást?

0 darab hozzászólás

Te hiszel a Holdra szállásban? Schobert Norbi nem, és nem ő az egyedüli, így itt az ideje abba a bizonyos pohárba tiszta vizet önteni.

A Holdra szállást tagadók egyik legnagyobb problémája, hogy a Holdra kitűzött amerikai zászló a videófelvételeken úgy néz ki, mintha lobogna, holott a Holdnak nincs légköre, így ott a szél azt aligha fújhatja. Ezzel szemben csak arról van szó, hogy a zászlót nem hagyták lógni. A tetejére egy rudat erősítettek, ami azt széthúzta, és amit az űrhajósok meghajlítottak az út során, illetve akkor, amikor a Hold talajába szúrták. Ezért gyűrődött meg és nézett ki úgy, minthogyha lobogna. És ez a zászló a NASA egyik szondájának a felvételein a mai napig látszik. Bár az időjárás azóta már kicsit megtépázta. A következő ellenérv, hogy a Holdon készült fényképeken nincsenek csillagok, pedig az lenne a logikus, hogy a fotókon rengeteget lássunk. Tudom, hogy jó lenne azt feltételezni, hogy a NASA stúdiójában csak elfelejtették a csillagos égbolt égőit felkapcsolni. De a látvány megörökítésébe sajnos a Nap szólt bele, illetve a kamerák zársebessége, amit szándékosan állítottak nagyra, hogy ne legyenek a felvételek túlexponáltak a Hold fénye miatt. Az égbolt pedig azért látszik feketének és nem kéknek, mint a Földön, mert a Holdnak nagyon vékony légköre van, ami nem szórja szét a csillagok fényét. A harmadik kérdés, hogy vajon ki fényképezett? Hiszen például Buzz Aldrinról készült egy olyan fénykép, ahol a sisakjában visszatükröződik Neil Armstrong és a holdkomp. Az űrhajósok kezében azonban nincs fényképezőgép, pedig volt náluk kamera, méghozzá ez, csak nem az asztronauták kezében, hanem a mellkasukra erősítve. Azt is sokan feltételezik, hogy az űrhajósok nem élhették volna túl a Földet körülvevő sugárzási övön keresztüli utazást. Amiről beszélünk, azok a Van Allen-övek, amik a Földet a Napból érkező nagy energiájú részecskéktől védik meg. Egyesek szerint nem lehet úgy áthaladni ezeken a mezőkön, hogy ne érje közben az illetőt halálos dózisú sugárzás. Az Apollo missziók előtt valóban tartottak ettől és fel is készültek az űrhajósok védelmére. Például egy olyan pályát választva, ahol ebben a veszélyes zónában csak minimális időt kellett az asztronautáknak eltölteniük. Azzal is sokszor érvelnek a kétkedők, hogy ha 69-ben valóban megtörtént a Holdra szállás, akkor miért nem ment azóta vissza senki? Nos, visszamentek, méghozzá az Apollo Programon belül hatszor, ezzel a 12 űrhajóssal. Ám ha ezek az érvek, vagy a 382 kilogrammnyi holdkőzet megléte sem lenne elégséges bizonyíték arra, hogy a Holdra szállás megtörtént, akkor gondolj arra a 400.000 emberre, aki ezen a programon dolgozott. És akik közül senki sem áll ki a nyilvánosság elé azzal, hogy a Holdra szállás kamu volt. Ennyi ember pedig egészen egyszerűen nem tudna egy ilyen horderejű titkot megtartani. Nem beszélve az űrversenyről, ami ekkortájt tombolt. El tudod azt képzelni, hogy miközben az USA és a Szovjetunió is rengeteg pénzt ölt abba, hogy a másikat megelőzze, akkor ha ez támadható lenne, nem a szovjetek lettek volna az elsők, akik ezt azonnal megcáfolják.

A tények bizony makacs dolgok, és olyan kikezdhetetlenek, akárcsak az általunk forgalmazott prémium minőségű bútorok, amiket most áruházunk 9. születésnapja alkalmából akkora kedvezménnyel vásárolhatsz meg, ami még a Holdról is látszik. Ha most újítod fel az otthonodat, ezt a lehetőséget kár lenne kihagynod.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered