Hogyan kerüld el a leggyakoribb hibákat az asztali lámpád kiválasztásakor?
A fény elektronikus költemény
Kevesen gondolják, de egy otthon megtervezésekor a világítás tervezése a legösszetettebb és legnagyobb képzelőerőt igénylő feladat lehet, hiszen úgy kell tudni látni és láttatni a végeredményt, hogy a bútorok még nincsenek a lakásban, illetve azok bármikor vándorolhatnak. A lámpáknak olyan vonzó kiegészítőknek kell lenniük a lakásban, melyek nem csak dekorálnak, de a funkciójukat is ellátják, azaz a fénykibocsátásuk, a teljesítményük éppen megfelelő. Lássuk most a méltán népszerű, és minden háztartásban előforduló asztali lámpák kiválasztásával kapcsolatos leggyakoribb hibákat, amiket érdemes elkerülnöd, amikor lámpát vásárolsz.
1. # Elhibázott lámpa magasság
A leggyakoribb kérdés, hogy mi az ideális magassága egy asztali lámpának? A válasz erre az, hogy ez az asztallap magasságától függ, ahova kerül. Alapszabályként azonban elmondható, hogy az éjjeliszekrények kivételével az asztal és a lámpa együttesen, vagy önmagában egy állólámpa magassága ideálisan 147-162 cm magasságban van. Ez biztosítja a helyiségünk összefogott megjelenését. Ha ennél alacsonyabb vagy magasabb egy asztali vagy álló lámpa, aránytalanságok lépnek fel a szobában.
2.# Rossz alakú vagy jellegű lámpa
1. Ezt a hibát legalább egyszer mindenki elköveti. Ha túl kicsi a lámpa egy nagy asztalon, vagy ellenkezőleg, egy ormótlan nagy lámpát állítunk egy picurka asztalra, az nem csak az asztalt fogja aránytalanná tenni, hanem a közelében lévő kanapét vagy székeket is. Vess egy pillantást a kiszemelt asztalodra. Súlyos, termetes darab? Akkor csakis egy nagyobb méretű, vizuálisan nehéz lámpát fog "elfogadni." Ha vékonyabb az asztalod lapja és lábai, akkor egy világosabb, finomabb stílusú darabbal dobd fel.
2. Egy széles lámpabúrával rendelkező világítótest rögzíti a helyet, ezért is jó választás a hálószobába, ahol a cél a mozdulatlan nyugalom megteremtése. Csak arra ügyelj, hogy ne legyen túl mély, mert az éjjeliszekrények sem mélyebbek általában 40 cm-nél.
3. Az asztali lámpa az asztallal együtt mérve általában nem lehet nagyobb, mint az asztal magasságának másfélszerese, továbbá a lámpaernyő soha nem lehet szélesebb, mint az asztal lapja. A könnyű lámpák jól alkalmazhatók a szoba kevésbé aktív területein, ám kisgyermekes, kisállatot tartó háztartásba a stabilabb, nehezebben feldönthető lámpák a biztonságosabbak.
4. Egy asztali lámpa mellett ülve az árnyékának szemmagasságban kell lennie. Ha ennél magasabban van, elvakíthat az izzó.
3.# Nem megfelelő lámpaernyő
A lámpaernyőkre is igaz, hogy gyakran elhibázzák vásárláskor a méretét, és előfordul, hogy túl nagynak bizonyul nem csak az asztalhoz, amihez választották, de még a lámpatesthez is. Vegyünk egy példát. Ha a lámpates pl. 38 cm magas, akkor a lámpabúra árnyékának átmérője nem lehet nagyobb 33 cm-nél. Ajánlott fehér vagy elefántcsont színű búrában gondolkodni, célszerűen azért, mert ezek engedik át a legtöbb fényt, és így lehet a különböző fényterekkel a szobában legjobban játszani. Persze ettől eltérő, pl. fekete búrát is alkalmazhatunk, ha drámai hatást akarunk kelteni. Akkor is érdemes a különböző árnyalatú színeket keverni, ha merész végeredményt szeretnénk a szobának kölcsönözni. Egy a lényeg, ne a fal színével egyező árnyalatot válasszuk ki, egyébként a fal és a lámpa egymásba olvadnak.
4. # Rossz vagy túl sok szín választása
Nincs jó vagy rossz színű lámpa, csak olyan, ami nem illik a szobába, éppen ezért győződj meg még idejekorán arról, hogy az általad kinézett darab illeszkedik-e a berendezés többi darabjához.
Sokan azt gondolják, hogy a lámpának okvetlenül kell olyan színt is tartalmaznia, amilyen szín már egyébként is van a szobában, mert ettől kap egységes megjelenést a helyiség, de ez nem feltétlenül igaz.
Egy lámpával bevezethetsz egy kiegészítő színt is a szobába. A szín kiválasztásakor legfeljebb 3 különbözőben gondolkodj. Legyen egy fő színed, és két komplementer, nem több.
5. # Találomra összepárosított lámpák
A szoba lámpáinak egyáltalán nem kell egyformának lenniük, de mielőtt variálnád a stílusukat, tartsd szem előtt a következőket.
A legjobb módja a stílusok keverésének, ha különbözőségük ellenére mégis találsz bennük valami közöset. Ez lehet egy árnyalat, vagy fém felület, szín, vagy forma. Bármelyik elemet is használod, az kulcsfontosságú legyen, tehát azonnal észrevehető.
6. # Amikor csak asztali lámpában gondolkodunk
A világítástervezéskor tudnunk kell, hol lesz szükségünk általános, kiegészítő, kiemelő, vagy helyi világításra. Míg egy mennyezeti függeszték az általános megvilágítást szolgálja, egy olyan asztalnál, ahol varrni fogunk, helyi világításra lesz szükségünk, ezt mégis sokan egy közönséges asztali lámpával igyekeznek megoldani. Pedig célszerű több lámpát is munkára fogni. Ezt hívják rétegezésnek, amikor álló lámpákkal, asztali lámpákkal, fali karokkal, helyi világítással, vagy egy sötét sarkot megvilágító apró fényforrással teremtjük meg a megfelelő hangulatot, és látási viszonyokat a lakásban. Akkor jó a szoba fénnyel való öltöztetése, ha a felsoroltak közül több is megtalálható egy helyiségben.
7. # A fémek nem megfelelő párosítása
Bánj óvatosan a lámpatestek fém részeivel. A bronz például remekül mutat a rézzel, a krómhoz passzol a nikkel, ahogy az egészen világos bronzzal is kellemes a kölcsönhatásuk, de vigyázz, hogy túl sok és különböző fémes elemet ne keverj a szobádban, mert túlságosan mesterkélt, giccses hatást kelthetnek a szobában.
8 # A fény színének elvétése
Előfordul, hogy bár szép a lámpánk, a fényére már nem fordítunk kellő figyelmet, pedig ez határozza meg, hogy milyen hangulat uralkodik majd általa a szobánkban. Népszerűek a LED lámpák, a 2700K körüli meleg fehér fények, ami jó választás is lehet, de ne feledkezz meg arról, hogy ettől a szoba enyhén sárgás fényben úszhat. Jobb választásnak tűnik a 3000K körüli értékű izzó választása, mely közelebb áll a természetes, fehér fényhez, mely által a helyiség előnyösebb oldalát csillogtathatja meg.
A 4000K érték már túlságosan hűvös, kékes színű fényt ad. Amennyiben azonban modern stílusú az otthonod, ez a fényfajta jó választás lehet a számodra.
Célszerű fényerő szabályozásra alkalmas izzót választanod, hogy mindig az adott napszakhoz, hangulathoz igazíthasd a fény színét (hőmérsékletét), erősségét, hiszen egészen más fényviszonyokra van szükség a varráshoz, olvasáshoz, megint más, ha csak tévézni szeretnél.
Kínálatunkban minden tevékenységedhez megtalálhatod a számodra ideális lámpát.
28.990 Ft |
15.990 Ft |
62.990 Ft |
8.990 Ft |
59.990 Ft |
31.990 Ft |
36.990 Ft |
27.990 Ft |