A világ legfanatikusabb karácsonyfa rajongója

0 darab hozzászólás

Tudom, kicsit fura a kérdés, de nálatok hány karácsonyfa lesz idén felállítva a lakásban? Csak egy?

Na ennél a német házaspárnál ez teljességgel kizárt, akik először 2017-ben kerültek a figyelem középpontjába azzal, hogy egy kicsit több karácsonyfát állítottak fel a lakásban, mint az általában szokásos. Egészen pontosan 350 darabbal többet. Ami kezdetben náluk is a nappaliban felállított egyetlen fával indult, majd 2011-ben valahogy bekerült egy második fa az előszobába, ahonnan már nem volt megállás. Az 53 éves séf és felesége a gyűjteményét nem egy vitrinben őrzi, mint más megszállottak, hanem aktívan használja azt. Az ünnepekkor csak az előszobában húsz karácsonyfa kap helyet. De jut a hálószobába, a nappaliba, a dolgozószobába, az emeletre vezető lépcsőházba, a fürdőszobába és a biztonság kedvéért még a toalett mellé is. Joggal merülhetne fel benned a kérdés, hogy a környezetük ezt hogy tolerálja? Meglepő módon az emberek nem kezdték el őket bullingolni, éppen ellenkezőleg. Rengeteg levelet kapnak olyanoktól, akik karácsonyfa díszeket szeretnének nekik felajánlani, melynek köszönhetően már tematikus karácsonyfákat is fel tudnak állítani. Van az otthonukban mackós, Star Wars témájú és gumikacsa díszekkel dekorált fa is. A családnak akkora rajongótábora van, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel már kiránduló csoportokat is fogadnak az otthonukban, és büszke tulajdonosai ennek az oklevélnek is, mely hivatalosan is elismerte világrekordjukat.

És, hogy mennyi időbe telik, míg ennyi fát feldíszítenek. Az eddigi rekordjuk 6 hét volt, de idén már augusztus elején elkezdődtek a munkálatok. Ami nem csoda, hiszen csak díszgömbből 72 ezer kerül fel a fákra, melyek mellé még ez a karácsonyi falu is befért a nappaliba, ami saját bevallásuk szerint a fák lebontását követően olyan sötétnek és kopárnak tűnik, annak érdekében, hogy ezt némiképp ellensúlyozzák, kénytelenek a lakásban felkapcsolni az összes villanyt.

Ami azt illeti, mi azért tudnánk tanácsot adni, hogy hogyan lehet egy otthont e nélkül is hangulatossá tenni. Így ha te is elvesztél a dekorációk útvesztőjében, akkor csak kattints a biomban lévő linkre, és jelentkezz hozzánk ingyenes lakberendezési egyeztetésre.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered